Während meiner Arbeit muss ich viel reisen, deshalb ist es für mich wichtig, das ich alles mit mir nehmen kann, was ich benötigen könnte.
Ezért szinte minden dologból az otthoni profi ámde terebélyes cuccok mellé beszerzem azok mobil változatát is.

Mein Notebook

Dell Inspiron XPS 2 (größeres Bild: 31,19KB) Így van ez a számítógépemmel is, melynek mobil változatát, azaz laptopot már 1996 óta használok. Mindig igyekszem az elérhető legerősebb csúcsmodelleket beszerezni, mivel valóban dolgozni és persze játszani is szeretnék rajta. Ezért persze muszáj félévente/évente gépet cserélni, de legalább is valamit újítani benne, és a súly vagy a nagy méret sem lehet túl zavaró tényező... Szerintem bőven megéri hajszolni az újdonságokat, mert ha megteheti az ember, miért ne használja és élvezze ki a legújabb vívmányokat? Én már például az első laptopomat DVD-vel vettem meg (és azóta DVD-zem), pedig e média akkoriban még meglehetősen ismeretlen volt. Hűtőalátét

Eddig nem igazán sikerült vízhűtéses noteszgépet találnom, így kénytelen vagyok ilyen hangoskodó hűtőalátéteket használni, mert igencsak melegszenek ám a kicsikék (már ment tönkre emiatt pár gépem).

Aktuelle Konfiguration

Dell Inspiron XPS 2, DTR Centrino Gamernotebook (service tag: JF1JL1J): Bisherige Benchmarkergebnisse: Diese Ergebnisse habe ich mit den Standardeinstellungen der Testprogramme und mit Bildeinstellung auf Qualität im Treiber erreicht, natürlich ohne Overclocking, also kann man diese Ergebnisse als reale Spielperformance ansehen.

Massenspeicher

Transcend JetFlash 2A 4G USB stick Maxtor One touch A hordozható gépeknél mindenféle takarékoskodási szempontokból rendszerint a háttértár méretével is spórolnak. Ezen a mobil háttértárak segíthetnek: az USB flash memóriák már annyira kicsiny méretűek, hogy kulcstartóként nálam is van mindig egy bootolható 4GB tárolókapacitású, teljesen felváltva így a mágneses lemezeket. Nagyobb tárigény kielégítésére pedig van egy 250 Gb-os USB2/FireWire külső lemezem, amely bár elméletileg az USB2 nagyobb sávszélességű, a FireWire kábelen viszont stabilabb, és így gyakorlatilag gyorsabb adatátvitelre képes. A kettő közti tartományban is van háttértáram, amely egy komplett zenegépbe van beépítve (lásd lejjebb).

Bild

AverTV USB2 TerraTec Cinergy 400 Video és tvjelek feldolgozására és megjelenítésére szintén létezik hordozható megoldás. A külső tunerek ugyanis már USB2 felületen csatlakoznak a számítógéphez, ami elegendő sávszélességet biztosít a teljes TV felbontás (PAL D-1 square 768*576) átviteléhez. Ilyen például az AverTv (AverMedia), egy rendkívül kicsi és komplett dobozka, melyhez ráadásul nincs szükség tápegységre, így ideális útitársként ;) mindenhova magunkkal cipelhető. Notebookomban tévézéshez pedig a teletextes Cinergy 400 (TerraTec) PCMCIA kártyát használom.

Sound

I-River IHP-140 Hordozható hifitoronyként egy IHP-140 (I-River) minizenegépet használok, amely egy beépített 40 Gb-os merevlemezzel rendelkezik (ezért akár külső usb2-es háttértárként is használható), és képes digitális zeneformátumok lejátszására, sőt felvételére, és akár még rádiózni is lehet vele. Creative Audigy 2 ZS PCMCIA (größeres Bild: 31,52KB)

A laptopokba épített hanggenerátorok rendszerint igencsak szerény minőségűek. A legjobb hangélmény elérése érdekében beszereztem egy Audigy 2 ZS (Creative) hatcsatornás PCMCIA kártyát, amely tud mindent, ami játékhoz vagy DVD filmek élvezetéhez szükséges.
Zalman Theater 6 (größeres Bild: 17,06KB) Persze a térhatású hangzás eléréséhez feltétlenül szükség van megfelelő hangszórórendszerre is. Ennek hordozható változatát a Theater 6 (Zalman) fülhallgató valósítja meg, mivel itt valóban 6 különálló hangszórót sikerült egyetlen felvehető egységbe integrálni. Normál sztereó zenéhez pedig a lehető legkisebb helyet igénylő, azaz összehajtható megoldásokra hajtok, mint amilyen a StreetStyle MDR-GR72 (Sony), vagy a PX 200 (Sennheiser).

Telefon

P900 Vállalkozóként fontos kérdés az elérhetőségem, ezért mindig van nálam mobiltelefon. Persze ebből nem csinálok státuszkérdést, és csak akkor van bekapcsolva, ha valóban elérhető vagyok, tömegközlekedéskor tehát soha. A telefont nem mutogatni kell, hanem csupán szükség esetén használni, és az is sokat elárul valakiről, hogy milyen a csengőhangja (nekem csakis rezgőriasztásom van), valamint hogy hogyan beszél a mobilba (én mindig fülhallgatóval). Modellválasztáskor a komplex üzleti megoldásokat keresem (határidőnaplóval, naptárral, stb.), de sajna már ezekbe is beszivárogtak a makivakításként bevezetett pocsék minőségű csecsebecsék (szerintem például fényképezésre a fényképezőgép való)...